Előadások, helyek

Ez a hétvége olyan jól sikerült, hogy ma pizsmanapot tartottam hogy az előző napok élményei tudjanak ülepedni. A kórházzal kapcsolatban vannak még fenntartásaim, és majd meglátjuk hogy idővel megszokok vagy megszökök, de az tagadhatatlan hogy Wexfordban élni jó.

Péntek este színház, a helyi színtársulat Tennessee Williams három egyfelvonásosát mutatja be. Tennessee Williams persze alapból jó, imádom a karaktereit, úgy képzelem eljátszani is hálás dolog lehet. Ezeket az egyfelvonásosokat nem ismertem, de igen hálás női szerepekkel teltek. Az első, Summer at the Lake sem rossz, de a másodiktól tényleg elállt a szavam. A címe: Talk to Me like the Rain and Let Me Listen. Létezik magyar verzió is: Beszélj, mint az eső, hadd hallgassalak, de az ezen a címen fent levő video nem annyira jó, mint az előadás amit láttam. Két szereplő, lényegében monológok, a nőé elvarázsol. Később meglepve láttam, hogy opera is készült belőle. A harmadik, The Lady of Larkspur Lotion (egy helyütt magyarul úgy hivatkoznak rá, hogy A tetűirtószer hölgye) igen vidám, már már börleszk, vigyorogva léptünk ki a színházból. Állítólag ebből meg film készült, igyekszem levadászni.

Szombat este koncert az operaházban, a helyi (amúgy igen jó) amatőr nagyzenekar, profi zenészekkel kiegészítve.

redmond-poster-shot.jpg

És azt is megtudtuk mi az a Brahms gitár. Ez egy olyan gitár, amit eredetileg Brahms egyes műveihez találtak ki a 90es években, 8 húrja van, és úgy tartják mint a csellót, van neki pöcke is. Ilyen (és ez az ember játszott rajta aki a képen). És az az érzés, amikor már régóta ismersz egy dallamot. és végre megtudod, ki a szerző és mi a mű címe (igen, műveletlen vagyok, sajnálom). Mentségemre legyen szólva, hogy nevezett dallamot leginkább a Shadows feldolgozásában ismertem. Amiről szó van, a Concierto de Aranjuez második tétele, a szerző Joaquin Rodrigo.

A két kulturális program között kirándultunk. A nagyobbik Saltee sziget volt a célpont, aminek tulajdonosa egy herceg, Michael the Second. Apja, Michael the First még 10 évesen megígérte édesanyjának, hogy egyszer övé lesz a sziget, és ő lesz az első hercege. Aztán marhatenyésztő lett, és jól ment a bolt. meg is vette a szigetet, herceggé is koronáztatta magát 1953-ban. Ezt nem tudom hogy intézte, hiszen Írország akkor már köztársaság volt, de gondolom a saját szigetén mindenki azt csinál, amit akar. A sziget látogatható (megjegyzem ha nekem lenne egy szigetem én nem biztos hogy ilyen jólelkű lennék), egy hajós viszi át a jónépet Kilmore Quay-ből. A sziget amúgy madárparadicsom, számos tengeri madárfaj fészkel itt, illetve vándormadarak is megpihennek. Írország talán legnagyobb madárrezervátuma, 220 fajt írtak már itt le. Szóval a sziget lényegében a madaraké, mi vagyunk a látogatók, és ezt tudják is. Amikor olyan helyek felé mentünk, amiről a madarak úgy gondolták, hogy nem kéne, simán elzavartak. Puffinok, lummák, alkák, szulák, sirályok, kormoránok és még számos egyéb faj előfordul, nem is beszélve a madárfotósokról, akiket hosszú objektívjükről lehet felismerni. Az időjárással is igen szerencsénk volt, ragyogó napsütés, mégcsak egy chemtrail sem volt az égen. Sosem gondoltam volna, hogy a legnagyobb problémám az lesz, hogy nem tettem be naptejet (Ég is az arcom miatta)

This slideshow requires JavaScript.

Posted in Uncategorized | Tagged , , , , , | Leave a comment

Navarro

Tegnap igen pocsék napom volt, a betegeim sorsa nem teljesen úgy alakult, ahogy szerettem volna, és a Kellemetlen Kollegával is beszélnem kellett, akinek rossz napja volt (gyakran van rossz napja). Ilyenkor hiányzik, hogy itt nincs akivel ilyenkor elmenjek ebédelni (lunch buddy) és kitárgyaljuk (aka bitching). Estére már igencsak honvágyam volt az én Angliám után. Bánatomban hirtelen felindulásból jegyet vettem városkánkban ma fellépő tökismeretlen előadó koncertjére.

Soha rosszabbat. Richard Navarro zseniális zenész. Énekel, hegedül, zongorázik, trombitál, és közben elektromos effektekkel operál. Zenésztársa nagybőgőn kíséri, a háttérben vizuális effektek. Jelen koncertsorozatukat színesíti, hogy minden állomáson egy helyi kórussal is fellépnek. Ilyenkor sajnálom hogy nem tudok énekelni. Mindenesetre szeressétek Richard Navarrot, kiváló antidepresszáns.

 

Posted in Uncategorized | Tagged | Leave a comment

Musings

Azért hiányzik Anglia, bármennyire is szép a zöld sziget. Írország még nem otthon. Persze Angliával könnyű dolgom volt, volt rendes angol neveltetésem, bennlakásos iskola, egyenruha, Mother Goose és Doctor Who. Felnőttként, londoni bázissal otthon éreztem magam. A londoni multikulti nekem való volt. Persze szentségeltem, hogy milyen drága, meg minden milyen messze van, de élveztem hogy mindig történik valami. Itt még kell egy kis idő amíg egy kisváros szövetébe beleszövöm magam. És az NHS, összes hibája ellenére jó volt nekem. Szervezettebb, rendszerezettebb, mint ír megfelelője az HSE, és azt éreztem számítok benne, bár lassan lehet ez is múlt időbe kerül.

Ami szomorú, hogy az az Anglia, ami nekem hiányzik, valószínűleg már sosem lesz olyan. Beáldozták. Londonban töltött első évünk alatt választások voltak, és roppant mód élveztem hogy a labour és a tory pártiak kultúráltan beszélgetnek, nem utálják egymást. Aztán kiderült, hogy Nagy Britanniát is ketté lehet szakítani, csak a törésvonal nem a kormánypárt és az ellenzék között fog húzódni.

Az NHSben a forráskivonás mellett elindult a privatizáció, testközelből láttam milyen, amikor a kórházi labort megveszi egy magáncég. Röviden: Nem jó. Amikor visszavágyom, felidézem ezeket a részleteket is.

Persze nem gondolom, hogy a külföldieket nem kedvelők most keletkeztek. Nyilván eddig is megvoltak, csak nyilvánosan gyűlölködni nem volt szokás. Most meg úgy éreztem lassan alattomosan változik a hangulat. Persze ellenpélda is volt/van bőven.

A tegnapi választás eredménye nem töltött el felhőtlen örömmel. Nem baj persze, hogy a tory-k vesztettek pár szavazatot és a UKIP kigolyózódott, és jó hogy a labour erősödött, de az hogy a tory-k ilyen gyorsan összeálltak a DUP-val az nem feltétlenül jó jel. A DUP-ról eddig nem sokat lehetett hallani, kis párt, de itt van egy két évvel ezelőtti cikk róluk. Kérdés, hogy az ír sziget szempontjából mit jelent az ő befolyásuk. Azt lehet tudni, hogy bár Brexit pártiak, nem szeretnének valódi határt a két Írország között, nem szeretnének kemény Brexitet. Ez még akár előnyös is lehet, de az előéletük nem feltétlenül sarkall pozitív gondolkodásra.

Szóval kérem szépen vissza az én Angliámat, ellenkező esetben kénytelen leszek írré válni 🙂

 

 

Posted in Uncategorized | Tagged , , | Leave a comment

Illeszkedünk

Úgy veszem észre, hogy a népességnek van két, jól elkülönülő populációja. Az egyikkel a kórházban találkozom csak (esetleg a kórház előtt bagóznak amikor kikötöm a biciklit). A másik populáció feltalálási helye az uszoda, a gym, a biciklis klub, meg a tengerpartok, ahol minden délután tömegek gyalogolnak. Az utóbbiakat nem szoktam a kórháznál látni.

Ha megköszönsz valamit, az errefelé thanks a million. És minden grand. És itt a how are you az egy köszönés. Válasz nem kell rá, még az Angliában megszokott Good, thanks sem. Eleinte fura volt, hogy ha valaki a folyosón megkérdezi hogy vagyok, akkor az miért rohan tovább, mielőtt válaszolhatnék. Aztán rájöttem, hogy nem kérdezte. Köszönt. A hangsúly sem kérdő.

Az ambulancián név szerint kell szólítanom a pácienseket. Egyes nevek kiejtését előtte meg kell néznem. A teljesség igénye nélkül:

  • Aiofe = Ífa. Így amikor én bemutatkozom úgy, hogy Íva, akkor meg szokták kérdezni hogy írom.
  • Caoilfhionn = Kvílinn. Vagy Khílinn, a h torokból. De írni is lehet másképp, pl Caoilinn, vagy Caoileann, mert az fh néma.
  • Eoin = Owen
  • Tadgh = mint a Tiger, csak nincs e a végén. Az egyik radiológust hívják így, ritkán szólítom meg direktben. Amikor először bemutatták, azt hittem Tiger, mint a Woods, de ennél komplikáltabb a dolog.
  • Grainne = Grónyia. Az i még véletlenül sem ott van, ahol gondolnád
  • Eithne = Etna
  • Caitríona = Katrina

Amit nagyon lassan szokok, az a nagyon lassú tempó. Minden megtörténik egyszer, ne tessék idegeskedni. Alig két és fél hónap, és lett ambulanciám. Hogy gyakorolhassam a neveket.

Ami viszont megfizethetetlen, az a tenger közelsége. Az, hogy meló után akár 20 percre van tengerpart ahova kiülhetek, az mindent visz. Meditáció / relaxáció / antidepresszáns. Mondjuk a kertünk is alakul, mindennap új virág.

 

Posted in Uncategorized | Tagged , | Leave a comment

Migránsokról

Ma  Kennedy-ek nyomában jártunk. Először New Ross-ban a Dunbrody-t néztük meg. Ez a hajó Quebecben készült, egy ír migráns hajóudvarában. Eredetileg teherszállító volt, de mire elkészült, 1845-ben, eljött a nagy ír éhínség is, és migránsszállító lett belőle. Összesen 2 millióan emigráltak Írországból, köztük JFK dédapja is, a Patrick, 1849-ben. Sokszor a földesúr fizette a jegyeket, hogy a bérlők földjeit legelővé alakíthassa. Út közben is sokan meghaltak, főleg fertőzésekben (kolera, tífusz, ilyesmi), de pont a Dunbrody kicsit kivétel volt, mert a kapitány a betegeket elkülönítette.

Amerikában sem volt könnyű persze. Sok álláshirdetés úgy jelent meg, hogy írek ne is jelentkezzenek. Íreknek a bankok sem nagyon adtak kölcsön, így PJ Kennedy (Patrick fia, JFK nagyapja) részt vett az első ír bank megalapításában.

Miközben a hajóra bocsájtásra várva csevegtünk, egy kedves úr a kanadai turistacsoportból megszólított, hogy magyarok vagyunk-e. Ő is magyarra váltott, 1956-ban, gyerekként emigrált Quebecbe édesapjával. A felesége felmenői viszont a Dunbrodyval érkeztek Kanadába, ezért számukra különösen fontos ez a túra.

Patrick, a legkisebb (harmadik! mint a mesében!) fiú kivándorolt, de bátyjai Írországban maradtak. Az eredeti szülőház egy része múzeum, erekjeként őrizve a széket amin JFK ült, meg a csészét amiből ivott amikor ott járt, de laknak még ott Kennedy-ek.

És a JFK arborétum és emlékpark. Az egyszerűen csak szép. És virágoznak a rododendronok.

This slideshow requires JavaScript.

Posted in Uncategorized | Tagged , | Leave a comment

Hegyek között völgyek között zakatolt a vonat

Waterford Greenway. Valaha itt vasút járt, Waterford és Dungarvan között. 1878-ban nyílt meg, elég nehéz terepen épült, büszkék is voltak rá. De a forgalom a következő 100 évben jelentősen megváltozott, ezért 30 éve a vonalat bezárták. A személyforgalom már jóval hamarabb, 50 éve megszűnt, 20 éven át csak teherszállítás volt.

1987-ben megszűnt a vasúti forgalom, a síneket felszedték. A vasúti töltés, a viaduktok és az alagút viszont megmaradt. Az önkormányzat és a helyiek úgy döntöttek, hogy egy forgalomtól elzárt gyalogos és kerékpáros útvonalat alakítanak ki mindenki örömére. Az utolsó szakasz egy hónapja nyílt meg, így a teljes hossz 46 km.

A Greenway mentén több parkoló is van, ezért mi kb a felénél (Kilmacthomas) helyeztük el az autót. Kilmacthomasmellett amúgy van egy település, aminek a neve Kill. Na oda nem mentünk be. Akadnak amúgy érdekes ír településnevek, először az Inch tűnt fel, de múlt hétvégén találkoztunk Granny és Mooncoin nevű helyekkel is. (A Kil egyébként templom)

Na de vissza a kerékpárra. Kilmacthomasban a valahai vasútállomás peronjai között kerekeztünk el. Aztán zöld, meg rekettyés, meg madárdal sok sok kilóméteren át. És mivel vasút volt itt és nem fogaskerekű, az emelkedők is igen enyhék. Helyenkét vasúti tematikájú játszóterek az út mentén. És az O’Mahony pub, ami annak idején a vasútépítőket szolgálta ki. Nem sokkal ezután a szerintem legszebb rész, az alagút, egészen mesebeli

Aztán leértünk a tengerhez.

IMG_20170415_143619

 

(Az elmúlt hetek egyik legnagyobb fegyverténye amúgy, hogy megtudtam, hogy akinek a nevét úgy írják hogy Siobhan azt úgy kell szólítani hogy Sivonn. Így már nem kell kerülnöm a keresztnéven szólítást velük. Az Aiofe volt a másik mumus, de azt már korábban megtudtam, hogy az Ífa. És ennek kapcsán érthető, hogy amikor bemutatkozom, hogy Íva, akkor megkérdezik, hogy hogyan írom)

Posted in Uncategorized | Tagged , , | Leave a comment

Dingle

Vasárnap a Dingle félszigeten autóztunk, ami a Wild Atlantic Way része. Mindenhol pompás vadregények indultak szerte, a szélrózsa minden irányában*. Igen nagyon lélegzetelállítóan szép, ezért átmentem izlandi üzemmódba, azaz csak sóhajtoztam, hogy:

Jaj de nagyon szép…

Jaj de nagyon…

Jaj…

Sajnos csak telefonnal fotóztam, mert a fényképezőgépem kölcsönadtam a gyermeknek, mert nagyon szépen kérte. Mentségemre legyen szólva, hogy amikor kölcsönadtam, akkor még nem tudtam, hogy ide fogok kirándulni, mert akkor még úgy tudtam, hogy a kocsink csak májusban érkezik. De megjött hamarabb, így jártunk.

Kezdetnek átmentünk a Conor Pass-on. Ezt következetesen Condor Pass-nak olvastam és ezért mindenáron el akartam énekelni az El Condor Pasa-t. De aztán rájöttem, hogy ez itt a Kerry Mountains ezért inkább a Whiskey in the jar-t énekeltem el, mindenki örömére. A Conor Pass egy elképesztő hágó, az egyik legmagasabb Írországban, és a tetején átmenetileg egysávos, kétirányú forgalommal. Az út egyik oldalán szakadékkel. Meg kacskaringókkal. Nem én vezettem, az én feladatom az volt, hogy a sóhajtozást időszakosan sikoltozással törjem meg, főleg amikor az én oldalamon volt a szakadék. A hágó tetekén levő parkolóból állítólag nagyon szép a kilátás és igen messze el lehet látni, de ezt nem tudtuk meg, mert a felhő úgy gondolta, hogy ráül a hegy tetejére.

Dingle, Ide jöttünk fagyizni. Utána a legnyugatibb csücsök. Közben minden kanyarban egy újabb csoda. Nem álltunk meg minden lehetséges helyen, mert elég lassú lett volna a haladás. Bárányt nem is simogattunk csak macskát, aki a prehistorikus erődöt őrizte. Dunmore Head, Európa legnyugatibb csücske. Innen nyugatra van még ugyan a Blasket szigetek, de azok 1953 óta nem lakottak már. A Blasket szigetek és a Dunmore Head közötti zátonyok már a spanyol Armadát is elsüllyeszették, pedig Drake kapitány ott sem volt. IMG_20170409_141811

Aztán hazaértünk, és megnéztem, hogy a mai kirándulás a teljes Wild Atlantic Way-nek mennyire icurka picurka része. Van még itt dolgunk…

*forrás: Gertrúd, a nevelőnő, Stephen Leacock, fordította Karinthy Frigyes. Ugyan az a novella Írország keleti partjain játszódik, ez meg a nyugati part, de itt is nagyon szép vadregények voltak.

IMG_20170409_125736 (2017-04-09T22_56_12.147) (1)

A prehistórikus macska

 

Posted in Uncategorized | Tagged | 2 Comments