Skótulunk

Most úgy fest maradunk egy darabig, a határozott idejű szerződésemből végleges lett, mindenki örömére. Ennek keretében idővel odahagyom a geriátriát és visszatérek a sürgősségi belgyógyászathoz.

Így a beilleszkedésünkben is szintet lépünk 🙂 . A bringás társaság már megvan, de néha gyalogtúrázunk is. Az egyik helyi túracsoport az Eildon Ramblers, velük mászkálunk néha, amikor éppen nem bringázunk. A Ramblers egy országos szervezet, túrákat is szerveznek, de sokat tesznek a túraútvonalak megóvásáért is. A helyi csapat igen barátságos (mint általában errefelé mindenki), a túráik igen kellemesek. Túráztunk velük hóban, napsütésben és egyszer úgy hogy csak akkor kezdett el zuhogni amikor már a túra utáni fagyiért álltunk sorba.

Egy ilyen túrán emlegette az egyik hölgy, hogy vannak itt skót néptáncos klubok is. Most hogy maradunk skótok, eljött az idő hogy becsatlakozzunk, ma este meglátogattuk a hozzánk legközelebbit. Előtte levelezés a tánctanárral, aki sikeresen rávett arra hogy ne futamodjak meg az utolsó pillanatban. Óra előtt különfoglalkozás, hova állnak a fiúk, hogy vannak a lépések. Istvánt kitörő örömmel fogadták (ő volt az egyetlen fiú ma este, de amúgy is 9:1 az arány a nők javára). Az első két tánc egész jól ment, már épp elbíztuk magunkat. A harmadiknál azt mondta a tánctanár szerinte csak üljünk és figyeljünk. Azt hiszem mindenkinek jobb volt így. A negyedikre visszaálltunk, de valahogy sosem oda érkeztem meg ahova kellett volna, pedig segítőkész társak próbáltak terelgetni. Az utolsó táncnál István feladta. Én kitartottam, egész jól ment, bár ebben sokat segített, hogy akihez meg kellett érkezzek az integetett és kiabálta a nevem.

Fotódokumentáció nincsen.

Viszont mindenki roppant cuki, mindenki velünk akart táncolni, mert újak vagyunk, ahelyett hogy elkerült volna, mert bénák vagyunk. A végén elmondták hogy mennyire ügyesek vagyunk és mennyire jól csináltuk elsőre. De lehet hogy csak azt szeretnék hogy legyen plusz egy pasi 🙂