Igen, tudom hogy már április július van (amikor ezt a posztot elkezdtem épp havas eső esett, most meg teljesen valószínűtlenül már hetek óta ragyogó nyár van).
Szóval Írország gyönyörű, és örülök hogy ott élhettem egy kicsit, de az egészségügy túl sok mindenben hasonlít a magyarhoz (bár jobban fizetnek és van az ágyak körül függöny). Így Brexit ide vagy oda, visszahúzott a szívem to the UK. De maradtam a keltáknál, ezúttal Skócia.
Scottish Borders, a régió az angol határon. Ide valósi a Border Collie. Itt folyik a Tweed folyó (bár a Harris Tweed nem ide valósi). Ez Walter Scott környéke is, itt nőtt fel, itt van a háza és itt is van eltemetve. Ja és kerékpáros (és főleg mountain bike) Mekka. Valaha dolgoztam az itteni kórházban helyettes doktorként, szívesen vártak vissza, és szeretnék hogy maradak. Errefelé a Brexit nem téma, az teljesen természetes, hogy ha szeretnék hogy maradjak, akkor maradok.
Mesebeli vidék ez. Például _tényleg_ nem téma a politika. Az emberek teljesen normális, hétköznapi dolgokról beszélgetnek. Például biciklizésről, kirándulásról. Vagy a környék történelmét mesélik magamfata szerencsétlen betelepültnek. És őszintén barátságosak és tényleg segítenek ha kell. Muszáj levetkőznünk a gyanakvó, távolságtartó városi énünket. Ami azt hittem, hogy nekem nincs. És talán már tényleg nincs. Még eltöltök itt kis időt és életképtelenné válok egy nagyvárosban.
Egy kis faluban, a helyi könyvesbolt és deli felett lakunk, helybe jönnek az író olvasó találkozók és egyéb rendezvények. Egy borkóstoló vége felé szóba került hogy miért ilyen nyitottak a helybéliek, a mellettem ülő helybéli szerint azért, mert ez a régió már a rómaiak idején is hol ide hol oda tartozott, az angol – skót viszályok idején meg pláne, ezért a meg kellett tanulni mindenkivel együtt élni. De mostanában is sok a jöttment, az igazi külföldi kevésbé, de vannak itt angolok, meg városiak akik kiköltöztek.
Januárban megjöttünk és leesett a hó. A kisebb utak eltorlaszolva, a kórház terepjárókat küldött ki a távolabb lakókért. De amikor aggódtam hogy a páciensem hogy jut haza akkor megnyugtatott, hogy farmer az egész családja, érte jönnek traktorral. És tényleg.
Aztán több visszaesés után kitavaszodott és el lehetett kezdeni bringázni. Kéthetente el kell járnom egy community hospitalba megnézni pár beteget (a community hospital egy olyan kórház, ahol a háziorvosok gyógyítanak olyanokat akit nem feltétlenül akarnak kórházba utalni, vagy a kórházból már elbocsájtható, de még nincs elég jól ahhoz hogy hazamenjen). És kiderült hogy ez egyik legmenőbb mountain bike pálya ott van 5 percre. Én korábban azt gondoltam, hogy a montizás egy túlhájpolt menőzés, de elég volt egyszer kipróbálnom hogy szerelembe essek. De rossz idő esetére szintén a community hospital mellett van egy világbajnok chocolatier csokizója. Valamint a Polish Map of Scotland (mert ilyen is van, ide szakadt lengyelek készítették a 70es években hogy a látogatóik jobban értsék Skócia földrajzát)
A mi hegyünk itt az Eildon, ami nem is egy hegy hanem mindjárt három. Ezért nevezték a rómaiak (amikor épp övék volt a helyi erőd) Trimontiumnak. Az oldalában biciklizek munkába, de munka után is fel lehet rá szaladni. Az ifjú doktorok a szokatlan nyárban néha fenn is alszanak a csúcson és reggel leszaladnak a Tweedhez mosakodni.
Szóval most jó, remélem az is marad. Egyelőre határozott idejű szerződéssel vagyok, de talán talán lesz hamarosan végleges állás, és talán szeretnék is hogy maradjak. És talán nem is lenne ellenemre. Még akkor is ha szoknom kell a skót kiejtés és a tájjellegű szavakat.
Újabb kalandjaim 
Navééégre!